Háziméh (szupermakró)

A szupermakróhoz kicsit el kell vonatkoztatni az alap fényképezőgép-objektív szemlélettől. Ugyan kaphatók makro-objektívek, alaphelyzetben ezek ilyen szintű nagyításra képtelenek. Nincs mese, meg kell spékelni valamivel: vagy közgyűrűsorral, vázra vagy objektívre szerelhető kuplunggal (fordítógyűrű) vagy mindkettőt egyszerre is lehet alkalmazni (elvetemültek mikroszkóppal is próbálkozhatnak).

Sikerült beszereznem végre a 150-500mm Sigma obimhoz a fordítógyűrűt, bele is vetettem magam a témába. A gond az, hogy a Sigma szűrőmérete 86mm a rendelkezésre álló fix Helios manuális obié 52mm. Így egy sor szűrőszűkítőt és természetesen a kuplungot is meg kellett vásárolnom (ebay-en szerencsére nem volt nagy összeg). A következőkben tárgyalt képhez csak ezeket használtam, későbbiekben még ki akarom próbálni a fenti szettet közgyűrűsorral is (atomszupermakró-hipermakró? :D ).

1. Az áldozat

A méhecske beszerzése ilyenkor még nem a legegyszerűbb, de sikerült egyet keríteni. Nem túl természetbarát módon sajnos életét kellett áldoznia a kép érdekében (tegyük hozzá, hogy elpusztulva került már hozzám), ugyanis szupermakróhoz nem ficánkolhat az alany. Mivel a célpont a feje volt, egy tűvel a potrohát átszúrva fixen rögzíthettem egy fekete anyaggal bélelt szemüvegtokba (kagyló kialakítás). Igen, lehet nevetni, de mivel a tok belső része fekete és ráadásul homorú, a fentről érkező fény első osztályú árnyékot vetett háttérnek.

2. A technika

Adott a vázam (500D) -> rákerült a 150-500mm Sigma -> szűkítő- és fordítógyűrű -> Helios 44M f2 optika fordítva.

A gépet állványra helyeztem, amely az asztalom magasságához volt állítva. A kicsi tárgytávolság miatt és az állandó gép-pozicionálás elkerülése végett az alanyt mozgattam.

Gép beállításai: a legkisebb bemozdulást elkerülendő elsőként tükörfelcsapás engedélyezése, az optika minőségromlásának elkerülése miatt f10-re került a rekesz, és 1,3" expoidő. A gond ugyebár az, hogy a mélység-élesség ebben az esetben nagyon kicsi (tized-milliméterben tessék gondolkodni) a rekesz túlzott szűkítése viszont minőségromlással jár. Célszerű volt a Helios-t is rekeszelni (f4).

Mivel tudtam, hogy kicsi lesz a mélység-élesség valamit hogy éppen ezért több képből fogom a végsőt összeállítani, a fényképezőt összekötöttem a számítógépemmel és a DSLR remote pro programot hívtam segítségül. Ez egy ügyes alkalmazás, hiszen kezeli a LiveView-t, ráadásul az exponálás mellett kezeli az objektív fókuszát is, ergo a gép érintése nélkül tudtam elkészíteni a képeket.

A fényveszteséggel is számolnunk kell, így én derítésnek vakut is használtam.

3. A folyamat

Az objektíven középre tekertem a fókuszgyűrűt, a stabilizátort kikapcsoltam (a gép úgyse mozdul be, ráadásul csak minőségromlást eredményezne ebben az esetben). A programba bekapcsoltam a LiveView-t így a monitoron láttam a fejet, megpróbáltam oda mozgatni, ahol a középső része lett az éles. Az alkalmazás segítségével ellenőriztem, hogy a teljes fókuszintervallumban minden porcikája éles-e a témának. Aztán az "alsó" végállásból elkezdtem fotózni -> léptettem a fókuszt, következő -> stb. Így 16 képből lett meg a teljes éles tartomány.

4. Photoshop

Aki csinált hasonlót, annak nem lesz újdonság az eljárás:

File -> Scripts -> Load files into Stack

Itt be lehet tölteni az összes file-t, amiből a végső képet akarjuk létrehozni. (a képeket külön rétegekbe rakja)

Ki kell jelölni a rétegeket majd: Edit -> Auto-Align layers

Ennek a funkciónak az a feladata, hogy a képeket pontosan egymásra illessze. De miért is kell, mikor a gépet nem is mozgattuk? A fókusz váloztatásával - ha kis mértékbe is - csökken-nő az alany "mérete" a képen. Az előbb említett eszköz szerencsére ezzel is megbirkózik. (ezt egyébként már a fenti scripts-ben is be lehet kapcsolni)

Most jön a barbatrükk: Edit -> Auto-Blend Layers... -> stack images

Ez a funkciót éppen erre találták ki: megkeresi az éles részeket a képeken majd megfelelően maszkolja azokat. A végeredmény (jó esetben) egy mindenhol éles kép. A maszkolás azért praktikus, mert ha valahol nem teszik, gond nélkül bele tudok nyúlni. Ezután az egyszerűség kedvéért egyberaktam a rétegeket. (merge layers)

Ezután jöhetnek a javítgatások: a porszemek eltávolítása. Ugyanis ami szabad szemmel nem látszik az a porszemcsék a zümi alkatrészein. Ezt egyszerűen a klónozó ecsettel távolítottam el, megfelelő helyről véve a mintát. Egy élesítést is végeztem, majd a szintek beállításával (egy-két helyen derítettem) és szaturálással fejeztem be. A végén a vaku fehér tükröződését javítottam (Hue), és meg is volnánk!