Studióvaku hajfényhez

Aki modellfotozással foglalkozik az tudja, hogy a studióvakuk elengedhetetlen kellékek. Szerencsére ma már lehet válogatni: az olcsóbb, belépő szintű eszközöktől kezdve a legprofibb "ránk szakadt az OTP" vakukig bezárólag széles a paletta. A villantók azonban kiegészítőkért kiáltanak: ernyők, softboxok, fényterelők, állványok és még sok sok kütyüt kell összevásárolgatni, mire egy fotostudiónak hívható helyet berendezhetünk. Egy kis leleményességgel azonban igen sokat spórolhatunk, erre szeretnék két példát felhozni. 

Az elsőt egy kis ismertetővel kötöttem össze. A problémám a következő: szerettem volna hajfény produkálásához egy vakut beszerezni. Ehhez nem szükséges nagy teljesítmény, viszont kritériumom volt, hogy a teljesítménye szabályozható legyen és plusz kioldó nélkül is képes legyen elvillanni, valamint az ára ne legyen magas. A Mikrosat-os "villanj körte" kicsi teljesítménye és nem változtatható villanási ereje miatt alapból kiesett a körből, akárcsak az újabb "Génmanipulált villanj körte" (ennek szabályozható a teljesítménye de csak 82 Ws-os, és sajnos - mint utánajártam - a kioldószenzor a vakucső mellett van, magyarán softboxba rakva nem fog elsülni).  

A következő lépcsőfok a belépő szintű vakuk, de ezek ára itthon 50.000 forinttól indulnak. Ezek ismeretében irány az e-bay, bár nem sok jóra számítottam (a probléma ugye az, hogy olyan 20.000 forint felett már nem kisértékűnek számít az eszköz, azaz vámköteles, ami miatt ugyan olcsóbbak még a dolgok mint itthon, de a garanciának búcsút mondhatunk (rossz eszköz esetén újra vámoltatni, stb.)).

Legnagyobb meglepetésemre azonban találtam olyat (nem is egy típust), mely céljaimnak éppen megfelelt, így megragadva az alkalmat szeretném is bemutatni, valamint tapasztalataimat megosztani az olvasóval.

A választás a Blazzeo Swift 250W típusra esett.

 Néhány gyári adat:
Max. teljesítmény: 250 Ws
Színhőmérséklet: 5400-5500 K
Újratöltési idő: 0,5-2 s
Modell-lámpa: 75W
Teljesítményszabályozás: fokozatmentes 1/8-Max. (30-250 Ws)
Villanási idő: 1/2000-1/800
Kioldás: test gomb/ slave / szinkronkábel / infravörös
Ára: árfolyamtól függően 15.000-18.000 Ft

Tesztelve a vakut az adatok többé-kevésbé helytállók, természetesen mérések alapján lehetne igazából ezeket leellenőrizni.

A képen is látható, hogy a szokásos "U" vakucső található benne, valamint egy egyszerű halogén izzó modell-lámpaként (a dobozban ebből találunk egy plusz példányt). Az eszköz egyébként jól kidolgozott, meglepően masszív felépítésű, ezt mutatja az 1,3 kg-os tömege is. A szürke ház alumíniumból van, a fekete részek műanyagból (erre később visszatérünk). Amivel nem vagyok kibékülve az a  lámpaállvány csatlakozása, melyhez egy igen rideg műanyagot használtak így a megszorításnál óvatosan kell vele bánni (az egyik szárát már elpattintottam, de szerencsére javítható).

Az állványfejet egy belülről rovátkázott, csavarszorítású fejjel dönthetjük, valamint található még ernyő felfogató nyílás is.

A reflektor fix, softbox felfogató csatlakozója (Bowens, Multiblitz, stb.) nincs, de a műanyag keretre csavaros szorítással felhelyezhető fényformáló eszköz (szerencsére az erre szánt boxom pont ehhez a mérethez készült). Itt ki is kell térnünk a modellfényre (mely teljesítménye nem szabályozható), ugyanis a gyártó ajánlja, hogy 30 percnél tovább ne használjuk, mert a fekete műanyag deformálódhat.

A teszt kedvéért nem próbáltam ki, hogy tényleg bírja-e a fél órát, a beállítások után inkább lekapcsoltam(5-10 perc), ezen idő alatt nem olvadt meg :) .

Nézzük mivel is találkozunk a hátlapon:

  

Legfelülről haladva: a piros dudor az infra / slave kioldó érzékelője, a kupak eltávolítható, de én rajta hagytam védelem gyanánt. Alatta van a "Ready" feliratú lámpa, értelemszerűen a feltöltést jelzi vissza (egy sípoló hang kíséretében). A teljesítményszabályozó egy egyszerű fokozatmentes potméter, nekem személy szerint kicsit hiányzik a számszerű jelzés (így nehéz az adatokat dokumentálni). A piros kapcsolóval lehet a modellfényt üzemeltetni, alatta egy biztosíték és a tápellátás csatlakozása található. Itt megjegyzendő, hogy az ebay-en külön található a 110 V-os és a 220 V-os készülék, hazánkba nyilván az utóbbit kell beszerezni.

Bal oldalon lehet bekapcsolni a készüléket, alatta pedig a szinkroncsatlakozó található. A másik oldal már érdekesebb: a piros nyomógombbal lehet tesztelni, a felette lévő "Slave" kapcsoló pedig három állású. Középső állásával csak szinkronkábellel lehet elsütni, az alsó "NOR" (I) beállításánál vaku fényre villant. A meglepetés a "PREF" (II) állás, ugyanis ilyenkor a pl.: beépített vakuk elővillanását is számba veszi, azaz akár kompakt gépekhez is használható. Szerintem ez egy igen praktikus ajándék, sok pluszpontot érdemel még akkor is, ha én személy szerint nem nagyon fogom használni.

Tesztelések után nagyon meg vagyok elégedve a termékkel, kiegészítő vakuként (vagy egyéb hobbifotózáshoz) teljesen megállja a helyét. A lámpaállvány csatlakozásán kívül csak pozitívumokat tudok róla elmondani főleg ha hozzáveszem, hogy a Mikrosatos Génmanipulált villanj körte lámpaállvány foglalattal 12.000 Ft és közel sem tud ennyit.

Az elején említett másik dolog magával a hajfénnyel kapcsolatos: újdonsült vakumra felraktam egy 50*70 cm-es softboxot. Ez azonban nem elég, a haladók már rögtön rázhatják is a fejüket, ugyanis ahhoz, hogy a a hajfény tényleg hajfény legyen irányítottabbá kell tenni a fotonok útját. Ehhez kapható a softboxra szerelhető fényterelő, ami úgy néz ki, mintha egy magas rácsot szerelnék a box elé. Ez az eszköz nem engedi, hogy a fény oldalirányba távozzon, ezáltal sokkal irányítottabbá tehetjük.

Ezzel csak egy gond van, mégpedig az ára. Számomra kicsit röhenyes, hogy ez az eszköz majd annyiba kerül (ha nem többe), mint maga a softbox. 

Kis leleményességgel azonban könnyen lemásolhatjuk a technológiát pár száz forintból. Semmi más nem kell hozzá, csak fotokarton, olló, ragasztó és türelem.

Az eljárás nagyon egyszerű: a kartonból csíkokat vágunk a megfelelő közök távolságánál félig belenyírunk és az összetartozó lamellákat a bevágás mentén egymással szemben összetoljuk. Az egész kereténél kb.: kétszer vastagabb csíkokat vágunk, belülre beragasztjuk a kész rácsot, a maradékot meg ráhajtjuk a softboxra. Két sarkát fixre ragasztottam a lehajtásnál, a másik kettőre pedig egy pici tépőzárat raktam, így bármikor leszedhető, ha éppen nincs rá szükség. Őrült pontosságra sem kell törekedni, hiszen nem lövünk vele nyulat!

Jól látható, hogy oldalról nézve szinte semennyi fény se távozik, azaz az eszközzel elértem a célomat.

A különbség pedig a két tesztfotón megfigyelhető (azonos teljesítményen):

rács nélkül

ráccsal

És hogy lássuk a hatékonyságát még egy tesztfotó:

Gyorsított felvétel készítése (Time lapse)

David Attenborough - A növények magánélete című természetfilm az egyik kedvencem. Fotósként meg is van az oka: a film jelenetei gyorsított felvételeket tartalmaz, melyek valójában fényképek összefűzésével keletkeztek. 

A technika lényege a következő: a növények növekedése emberi léptékkel nézve lassú. Hogy ezt a folyamatot látványossá tegyük, fel kell gyorsítani. A művelet valójában elég egyszerű: nagyobb időközönként - a növény "cselekvésétől" függően - képeket készítünk róla, majd ezt mozgóképpé fűzzük össze. Namost ezt az intervallumot valahogy meg kell határoznunk. 

Abba kell belegondolnunk, hogy egy 1 másodperces videó 25-30 képkockát tartalmaz (vegyük most példának a 25-öt). Ez azt fogja jelenteni, hogy ha a növényemről egy napon át 100 másodpercenként készítek képeket - azaz  (24*60*60)/100 -  akkor 864 képkocka fog elkészülni, amit ha tovább osztok a fenti 25-el, kijön hogy az elkészült videó hossza bő fél perc lesz (34,56 s). Ebből rögtön számolható a gyorsított felvétel időaránya, ami 1 : 2500. Vagyis ami a felvételen 1 másodperc, az a valóságban 2500s =41,6 perc. Ezt azért fontos levezetni - még azelőtt, hogy hozzákezdenénk a fotózáshoz -, mert például egy összecsukódott virág kinyílása fél-egy óra, egy gyorsan növő növény "kibújása" 3-4 nap, stb. Tehát az intervallumot tényleg a növény "gyorsaságához" kell igazítani.

Természetesen a gépet és az alanyt is fixen kell rögzíteni, a sorozat alatt nem szabad elmozdulniuk. Nyilvánvaló, hogy senki sem fog a stoppert bámulva napokig a fényképező mellett ülni, hogy a képeket elkészítse, szerencsére nem is kell. Többféle technika létezik:

1. A legolcsóbb megoldás, ha egy jobb webkamerát vesz az ember, az internetről pedig beszerezhető olyan ingyenes program, amely automatikusan a beállított időközönként egy  számítógépre elmenti a képeket. Sajnos itt a képminőség a gyenge láncszem (ráadásul a mélység-élesség sem az igazi) valamint az, hogy állandó, erős megvilágítás kell a képek elkészítéséhez (a film folytonosságához ugyanis kell, hogy éjjel-nappal készüljenek a képek).

2. Kompakt gép segítségével is megvalósítható, azonban szükséges, hogy rá lehessen kötni számítógépre (és legyen program, ami az időzített exponálást végrehajtja), valamint hosszabb időszak alatt muszáj lesz akkumulátort cserélni, ami a kompaktokon alul helyezkedik el, ergo le kell szedni az állványról, visszaállítani meg szinte lehetetlen. Az állandó fény viszont megoldott, ha a beépített vakut használjuk (valamilyen diffúzor nem árt azért rá). A képminőségre viszont nem lesz panaszunk.

3. Tükörreflexes gép segítségével készíthetjük el talán a legkönnyebben, valamint a kis mélység-élesség miatt a leglátványosabbra (főleg, ha van portrémarkolatunk, amivel többet fotózhatunk és akkumulátort cserélni is egyszerű), de azt számításba kell vennünk, hogy ez megterhelheti a zárszerkezetet (egy 3-4 napos sorozatnál 2000 feletti kép is készülhet). Ráadásul a számítógépes vezérlés mellett lehetőség van külső - vagy néhány Nikonnál belső - intervalométer használatára, amelyet pont ehhez találtak ki (van néhány kompakt gép is, amihez csatlakoztatható).

Az árát a külsőnek inkább nem ecsetelem, elég annyi, hogy én inkább a számítógépest választottam. Internetről beszerezhető olyan program, ami segítségével lehet ilyen típusú képsorozatokat készíteni.

Beállítások

Először is keresni kell egy olyan helyet, ahol nyugodtan otthagyhatjuk a gépet és senkit se zavarunk vele (este a kétpercenként villanó vaku elég idegesítő tud lenni). A gépet állványra kell tenni. A vezérlő számítógépen ki kell kapcsolni az alvó-készenlét módot, nehogy fotózás közben szedálja magát. 

A fotózás előtti napokban már elkezdtem a növényemet csíráztatni. Gyorsan növő, könnyen beszerezhetőre esett a választásom, méghozzá a közönséges veteménybabra (Phaseolus vulgaris). Amikor már szépen látható volt rajtuk a gyökérkezdemények egy cserépbe ültettem hármat (legalább egy biztos kikeljen). Alaposan megöntöztem, aztán vártam néhány napot amíg meg nem jelentek a  felszínen. Ekkor a  tárgyaszalra tettem, alapos locsolás (merthogy a sorozat közben nem ajánlatos), a cserép mögé pedig fotókartont terítettem. A fényképezőnek a felugró, beépített vakuját használtam, diffúzorként egyszerű papírzsebkendőt tekertem rá.

Első és egyik legfontosabb az objektív helyes beállítása. Ha élesre állítottuk a képet (próbafelvételekkel) az autofókuszt ki kell kapcsolni. Ugyancsak gyilkoljuk le képstabilizátort, hisz semmi szükség rá ráadásul energiát is pazarol. Ha ezek megvannak, a gépet manuális módba kapcsoljuk és megfelelő beállításokkal már készen is állunk a munkára.

Én a DSLR RemotePro szoftvert használtam, de létezik másik alternatíva is. Mivel a bab növekedése azért nem túl gyors, 200 másodpercenként készítettem a géppel képeket. aztán négy napig fotózott rendületlenül csak 12 óránként az akkumulátorokat cserélgettem. Majd 2000 fotó készült, melyeket össze is fűzhettem volna egyszerűen, de úgy gondoltam, adok neki némi pofát.

 Ráadásul egy kis matekozással rá lehet jönni, hogy 200 másodperces exponálásokkal 1 : 5000 időaránynak kellene kijönni a lenti videón pedig 1 : 3000 az arány. Megfelelő videószerkesztővel ez nem probléma, a 40%-os lassítás könnyen megvalósítható. És végül a videó:

Az alábbi linken HD-ben is megtekinthető:

http://www.youtube.com/watch?v=Qf17UXr_rsU

Háziméh (szupermakró)

A szupermakróhoz kicsit el kell vonatkoztatni az alap fényképezőgép-objektív szemlélettől. Ugyan kaphatók makro-objektívek, alaphelyzetben ezek ilyen szintű nagyításra képtelenek. Nincs mese, meg kell spékelni valamivel: vagy közgyűrűsorral, vázra vagy objektívre szerelhető kuplunggal (fordítógyűrű) vagy mindkettőt egyszerre is lehet alkalmazni (elvetemültek mikroszkóppal is próbálkozhatnak).

Sikerült beszereznem végre a 150-500mm Sigma obimhoz a fordítógyűrűt, bele is vetettem magam a témába. A gond az, hogy a Sigma szűrőmérete 86mm a rendelkezésre álló fix Helios manuális obié 52mm. Így egy sor szűrőszűkítőt és természetesen a kuplungot is meg kellett vásárolnom (ebay-en szerencsére nem volt nagy összeg). A következőkben tárgyalt képhez csak ezeket használtam, későbbiekben még ki akarom próbálni a fenti szettet közgyűrűsorral is (atomszupermakró-hipermakró? :D ).

1. Az áldozat

A méhecske beszerzése ilyenkor még nem a legegyszerűbb, de sikerült egyet keríteni. Nem túl természetbarát módon sajnos életét kellett áldoznia a kép érdekében (tegyük hozzá, hogy elpusztulva került már hozzám), ugyanis szupermakróhoz nem ficánkolhat az alany. Mivel a célpont a feje volt, egy tűvel a potrohát átszúrva fixen rögzíthettem egy fekete anyaggal bélelt szemüvegtokba (kagyló kialakítás). Igen, lehet nevetni, de mivel a tok belső része fekete és ráadásul homorú, a fentről érkező fény első osztályú árnyékot vetett háttérnek.

2. A technika

Adott a vázam (500D) -> rákerült a 150-500mm Sigma -> szűkítő- és fordítógyűrű -> Helios 44M f2 optika fordítva.

A gépet állványra helyeztem, amely az asztalom magasságához volt állítva. A kicsi tárgytávolság miatt és az állandó gép-pozicionálás elkerülése végett az alanyt mozgattam.

Gép beállításai: a legkisebb bemozdulást elkerülendő elsőként tükörfelcsapás engedélyezése, az optika minőségromlásának elkerülése miatt f10-re került a rekesz, és 1,3" expoidő. A gond ugyebár az, hogy a mélység-élesség ebben az esetben nagyon kicsi (tized-milliméterben tessék gondolkodni) a rekesz túlzott szűkítése viszont minőségromlással jár. Célszerű volt a Helios-t is rekeszelni (f4).

Mivel tudtam, hogy kicsi lesz a mélység-élesség valamit hogy éppen ezért több képből fogom a végsőt összeállítani, a fényképezőt összekötöttem a számítógépemmel és a DSLR remote pro programot hívtam segítségül. Ez egy ügyes alkalmazás, hiszen kezeli a LiveView-t, ráadásul az exponálás mellett kezeli az objektív fókuszát is, ergo a gép érintése nélkül tudtam elkészíteni a képeket.

A fényveszteséggel is számolnunk kell, így én derítésnek vakut is használtam.

3. A folyamat

Az objektíven középre tekertem a fókuszgyűrűt, a stabilizátort kikapcsoltam (a gép úgyse mozdul be, ráadásul csak minőségromlást eredményezne ebben az esetben). A programba bekapcsoltam a LiveView-t így a monitoron láttam a fejet, megpróbáltam oda mozgatni, ahol a középső része lett az éles. Az alkalmazás segítségével ellenőriztem, hogy a teljes fókuszintervallumban minden porcikája éles-e a témának. Aztán az "alsó" végállásból elkezdtem fotózni -> léptettem a fókuszt, következő -> stb. Így 16 képből lett meg a teljes éles tartomány.

4. Photoshop

Aki csinált hasonlót, annak nem lesz újdonság az eljárás:

File -> Scripts -> Load files into Stack

Itt be lehet tölteni az összes file-t, amiből a végső képet akarjuk létrehozni. (a képeket külön rétegekbe rakja)

Ki kell jelölni a rétegeket majd: Edit -> Auto-Align layers

Ennek a funkciónak az a feladata, hogy a képeket pontosan egymásra illessze. De miért is kell, mikor a gépet nem is mozgattuk? A fókusz váloztatásával - ha kis mértékbe is - csökken-nő az alany "mérete" a képen. Az előbb említett eszköz szerencsére ezzel is megbirkózik. (ezt egyébként már a fenti scripts-ben is be lehet kapcsolni)

Most jön a barbatrükk: Edit -> Auto-Blend Layers... -> stack images

Ez a funkciót éppen erre találták ki: megkeresi az éles részeket a képeken majd megfelelően maszkolja azokat. A végeredmény (jó esetben) egy mindenhol éles kép. A maszkolás azért praktikus, mert ha valahol nem teszik, gond nélkül bele tudok nyúlni. Ezután az egyszerűség kedvéért egyberaktam a rétegeket. (merge layers)

Ezután jöhetnek a javítgatások: a porszemek eltávolítása. Ugyanis ami szabad szemmel nem látszik az a porszemcsék a zümi alkatrészein. Ezt egyszerűen a klónozó ecsettel távolítottam el, megfelelő helyről véve a mintát. Egy élesítést is végeztem, majd a szintek beállításával (egy-két helyen derítettem) és szaturálással fejeztem be. A végén a vaku fehér tükröződését javítottam (Hue), és meg is volnánk!